Referenciák

Félegyházi Közlöny – Fiatal tehetségeket díjaztak a Diákfeszt nyitásaként

A 2026-os Diákfeszt nyitányán különleges elismerésben részesültem: Kiskunfélegyháza Fiatal Tehetsége – Közösségi Tevékenységért Díjat vehettem át. Az elismeréssel azt a közösségért végzett munkát díjazták, amelynek fontos részét képezik a HallgatLak keretében megvalósuló mentálhigiénés és családokat támogató programok, csoportos foglalkozások és ingyenesen elérhető közösségi kezdeményezések.

Nagy öröm számomra, hogy a HallgatLak nemcsak az egyéni segítségnyújtásban, hanem a helyi közösség életében is egyre nagyobb szerepet kaphat, és olyan lehetőségeket teremthet, amelyek a kapcsolódást, az odafigyelést és a mentális jóllétet támogatják.

A részletes cikk ITT olvasható.

Félegyházi Közlöny – Amikor a történetek bennünk folytatódnak – Kávéházi önismereti foglalkozás indul Kiskunfélegyházán

A Váltópont indulása kapcsán a Félegyházi Közlöny is bemutatta a HallgatLak új, irodalmi alapokra épülő önismereti kezdeményezését. A beszélgetés során meséltem arról, hogyan született meg a kávéházi csoportfoglalkozás ötlete, és milyen szerepet kaphatnak a történetek az önmagunkhoz és másokhoz való kapcsolódásban.

A foglalkozásokon egy-egy irodalmi részlet adja meg a közös gondolkodás kiindulópontját, ahol nem a művek elemzése kerül előtérbe, hanem azok az érzések, gondolatok és saját élmények, amelyeket a történetek előhívnak belőlünk.

A részletes cikk ITT olvasható.

váltópont
Váltópont.

Félegyházi Közlöny – Elindult a Társalgó, új kezdeményezéssel bővült a HallgatLak

A Félegyházi Közlönynek adott interjúban a HallgatLak legújabb kezdeményezéséről, a Társalgóról beszélgettem. Szó esett arról, hogyan segíthetik a tematikus beszélgetőkörök a kapcsolódást, az önismeretet és azt, hogy egy elfogadó közösségben könnyebb legyen megosztani a gondolatainkat és meghallgatni egymást. Az interjú bemutatja a Társalgó célját, működését, valamint azt is, miért tartom fontosnak, hogy legyenek olyan biztonságos terek, ahol valódi figyelmet kaphatunk.

Valamint a HallgatLak egy újabb kezdeményezéssel is bővül. Váltópont néven indul el egy kávéházi önismereti csoportfoglalkozás, ahol irodalmi részletek és közös beszélgetések segítik az önreflexiót és a kapcsolódást.

A részletes cikk ITT olvasható.

Ifjúsági Iroda Kiskunfélegyháza – Para, vagy csak a stressz beszél? Stresszkezelő foglalkozás fiataloknak. 

 

2026. február 20.-án Para, vagy csak a stressz beszél? nevű foglalkozást tartottam fiatalok számára az Ifjúsági Irodában. Egy nyugodt és elfogadó közegben beszélgettünk a stressz felismeréséről, mindennapi hatásairól és a hatékony megküzdési lehetőségekről. A program során interaktív gyakorlatokkal és közös gondolkodással segítettem a résztvevőket abban, hogy tudatosabban kezeljék a nehezebb helyzeteket és a mindennapi kihívásokat. 

 

 

A programról a képek az alábbi linken érhető el: Para, vagy csak a stressz beszél?

Ifjúsági iroda Kiskunfélegyháza – Take it easy! Stresszkezelő foglalkozás fiataloknak.

2026. április 20-.-án ismételten egy Take it easy! nevű stresszkezelő foglalkozást tartottam a diákok számára.  A résztvevőkkel közösen kiszakadtunk a hétköznapok rohanásából, és a mentális feltöltődésre helyeztük a hangsúlyt. A foglalkozás során a stressz témájáról beszélgettünk, valamint egyszerű, a mindennapokban is könnyen alkalmazható relaxációs és feszültségoldó technikákat próbáltunk ki együtt. 

A programról a képek az alábbi linken érhető el: Take it easy!

Félegyházi közlöny interjú – HallgatLak, ahol kipukkad a „félelem lufi”

A Félegyházi közlönynek adott interjú során Vajda Piroskával beszélgettem. Szó esett arról, hogy egy támogató, elfogadó közeg mennyit segíthet abban, hogy a fiatalok könnyebben megnyíljanak, segítséget merjenek kérni, és tudatosabban kezeljék a mindennapi kihívásokat. Az interjú célja az volt, hogy közelebb hozzuk ezeket a fontos témákat a fiatalokhoz, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lelki jólléttel foglalkozni ugyanolyan fontos, mint a testi egészséggel.

A részletes interjú ITT olvasható. 

Empátia Pszichológiai Központ – Az irodalomterápia varázslata

2026. május 4.-én Kecskeméten az Empátia Pszichológiai Központban,  Az irodalomterápia varázsa címmel foglalkozást tartottam Csernák Krisztina pszichológussal.  Egy nagyon tartalmas és sokat jelentő délután volt, ami sokat adott a résztvevőknek is. Köszönöm az élményt, a meghívást és a közös munkát! 

Képek az alábbi linken érhetőek el: Az irodalomterápia varázslata

Alternatív egészségnap

Nagyszerű élmény volt részt venni az Alternatív Egészségnapon, ahol rengeteg nyitott és érdeklődő emberrel találkozhattam. A nap során sok inspiráló beszélgetés, feltöltődés és új kapcsolódás született, miközben a programok igazán különleges hangulatot teremtettek. 
Köszönöm a meghívást és mindenkinek, aki ott volt és hozzájárult ehhez az élményhez!

Scroll to Top